(I will be a Tom Stormy Trio fan) As Long As I Live!

Nem tudom mikor éreztem magam így utoljára valami közeledtével. Olyan voltam, mint egy kisgyerek, aki Szenteste már látja a becsomagolt ajándékokat, de még nem bonthatja fel, viszont tudja, hogy amint felbontja élete legnagyszerűbb csodája fog megtörténni vele. Minden stimmelt. Izegtem, mozogtam, járt a lábam, össze-vissza beszéltem mikor megláttam Siófokon a Diner M-hez érve (kocogva a sétányon, hogy odaérjünk 9-re :D) a színpadon a lábdobot díszítő Tom Stormy Trio feliratot, a korhű jellegű mikrofont, a bőgőt, az állva doboláshoz beállított pergő, cin, lábdob szettet. Hiéna módjára lestem a kinti helyeket, mert sajnos mire odaértünk már csak az étterem belső részében volt szabad asztal, kint lefoglalták őket. De aztán hiénázásom eredményes volt, ugyanis az első muzsika után (Sixteen Chicks) 3 német turista szájából meghallottam a BILL szót és Superman módjára csekély 100 kilómmal valósággal odavetődtem a többi arra a helyre ácsingózó elé mintegy világossá téve számukra, hogy ezt a koncertet ennyire senki nem várja, mint én. Szóval a kisgyerek, aki várja az ajándékot. Na ez volt velem is. Láttam a színpadot, tudtam, hogy igen mindjárt jönnek, de még nem szólt a zene. Aztán amikor megszólalt, óriási öröm töltött el. Kis túlzással ezekre a zenékre kelek fel és fekszem le és csütörtökön élőben hallhattam őket.

Ja igen, hogy miről is van szó:

Június 23-án csütörtökön (mint arról már írtam korábban) Tom Stormy Trio koncert volt Siófokon a Diner M étteremnél, ahova sikerült végre eljutnom. Mint tudjuk Tom Stormy - dob, Buddy Benkey - bőgő, Long Tall Sonny - ének, gitár. Mint azt is tudjuk nagyon kevés kedvenc zenekarom egyike. Nem hazudtolták meg magukat a srácok, nagyon nagy bulit csaptak, még az sem szegte kedvüket, hogy Sonny véletlenül leejtette a mikrofont és így használhatatlanná vált egy időre :) A javítás perceit instrumentális improvizálással töltötték, ami szintén magával ragadó volt. Nagyon kellemes volt, hogy az interneten különböző helyeken fellelhető Tom Stormy Trio muzsikákon kívül más számokat is játszottak, volt ott Hank Williams feldolgozás is, a már jól bevált, számomra kedvencé vált Joe Clay, Johnny Burnette, Jerry Lee Lewis, Sonny Terry, Jaycee Burris feldolgozások mellett. Ami nagyon fontos még: természetesen minden tiszteletem a stílus nagyjaié, akik létrehozták és a 40,50,60...-as években játszották ezeket a zenéket, de valamiért Fácánék feldolgozásai számomra testhezállóbbak, ha lehet ezt mondani, még élvezhetőbbek, mint eredeti változataik, talán azért mert igaz, hogy eredeti, korhű hangzás és zene, amit produkálnak, de lehet, hogy valami mégis más, pont az ami a mai kor emberének szükséges. Ezt nem tudom. De tény, hogy a Sonny and His Wild Cows koncertek mellett a Tom Stormy Trio koncertek is állandó résztvevőként számolhatnak velem, mert amit ez a rockabilly trió művelt Siófokon az maga volt a CSODA.

A post végére megint odaérek a szokásos szomorúságomhoz: hogy lehet az, hogy megint kevesen voltunk rá kíváncsiak és abból a kevésből senki sem táncolt (két részeg német tizenévest leszámítva :D)? Én nagyon bizakodó vagyok, amit Fácán (és persze Egri Péter meg Singer) kihozott a Mystery Gangből, (szinte mainstream lett, ezrek kíváncsiak a koncertjeikre) azt tuti, hogy ki tudja hozni a Tom Stormy Trio-ból is. Zeneileg már kihozta,  (szerény véleményem szerint természtesen) sőőőőőőőőőt egy Long Tall Sonny-val és Buddy Benkey-vel nem lehet megállás a csúcsig. Már csak a rajongók sokasága kell a koncertekre. Mert ezt a zenét mindenkinek ismerni KELL. Nem hiszem el, hogy ha valaki meghallja pl a Ducktail-t, akkor nem gondol semmire, vagy azt mondja, hogy ááh unalmas. Lehetetlen! Szóval: fantasztikus volt, lenyűgöző, szavakat továbbra sem találom. Még sok-sok ilyet!

PS.: Egyetlen szépséghiba: kimaradt a Leroy a tracklistből :)

PPS: Köszönöm a közös képet!

Roham is the place, where I'll be back someday!

Ha szerda, akkor ismét Sonny and his Wild Cows. Gábor barátommal ketten mentünk el mulatni, mert mások nem értek rá... Mi azonban tudtuk, hogy ketten is ott kell lennünk, mert ami aznap este a Roham bárban meg fog szólalni, az maga lesz a csupa nagybetűs ÉLMÉNY!!! Nem tévedtünk semmit. Már a második nótánál "táncra perdültünk" és onnantól nem volt megállás. Bevérzett, sérült boka sem tudott megállítani, ez belülről jön, nem tudsz neki parancsolni. Amit ők öten ott műveltek az világszínvonal volt. Ismét el kell mondanom, hogy életem talán legjobb koncertjén vettem részt. Azonban egy kérdés még mindig marad: miért van az, hogy erre a hibátlan, szuperprodukcióra kb 30-an voltunk kíváncsiak? Az emberek hova tették a füleiket, az ízlésüket? Természetesen az ott lévő 30 ember olyan felszabadultan és boldogan élte át a koncert minden percét, hogy egyáltalán nem volt zavaró, hogy csak ennyien voltunk. A mai átlagkoncertekkel ellentétben itt nem volt egyetlen gyengébb track sem, mindegyik önmagában elvarázsolt, nem voltak töltelékmuzsikák. Minden szám a legfantasztikusabb muzsika volt aznap este. Ilyenekből szemezgettek, mint pl: It ain't right, Blow wind blow, Tin Pan Alley, How much more, All mixed up.  Ami pedig szintén zseniális húzás volt, hogy egy pár perces blokkban trióba álltak a srácok és rockabillyt játszottak, mint pl: You keep on doggin' me. Egyszerűen nem találok szavakat, ha kéne ezekből válogatnék: profizmus, alázat, szeretet. Ismét azt kell, hogy mondjam, hogy köszönöm szépen Sonny and his Wild Cows!

!!!

Ezt olvastam a minap!!!

2011.június 23.-án ( csütörtök ) koncert !!! A Diner M amerikai étterem rock and roll hangulatát turbózzuk fel. Fácán zenekarának koncertje a sétányon TOM STORMY TRIO és ELVIS LIVE 100 %. ROCKABILLY ! - kisérő programok: a Diner M előtt parkoló amerikai autó, koktél különlegességek, válogatott rockin' dj szett szól a sétányon 50-es évekbeli anyagok vetítése atmoszférának, erre az eseményre rock and roll rajongók is érkeznek, így stílusos tömeg alakul ki. Aki ide érkezik hamisítatlan rock and roll partyba csöppen! program: start 19.00. koncert: 21.30. http://www.myspace.com/bombariado

Szülinap, OB meg a két vizsga

Szép hét lesz ez, illetve már az is. Időrendben: csütörtökön és pénteken összesen 11 kreditnyi vizsga, szombaton Zen Bu Kan Kempo Országos Bajnokság és ha minden igaz aznap estére még egy szülinapi bulit is "be kell iktatni". Kemény lesz ez minden szempontból. Ha ezeket sikerrel abszolválom, akkor sikeres nyárnak nézhetek elébe. A jövő heti Sonny and his Wild Cows at Roham Bár kapcsán valami azt súgja nekem, hogy lesz itt még hosszabb bejegyzés is... ;)

Elvis unokatestvére

Nem biztos, hogy sokan tudják, de Elvis rokonai között is volt olyan ember, aki igyekezett népszerűsíteni a rockabilly-stílust. Az úriember neve Glenn Honeycutt. Népszerűsége meg sem közelítette a Királyét, de hagyott azért ránk remekműveket, amiknek köszönhetően a rockabilly-klasszikusok közé sorolják. Természetesen ezt az unokatestvér-dolgot nem kell olyan komolyan venni, tekintettel arra, hogy sosem találkoztak és a rokoni szál azon alapul, hogy a nagymamák voltak testvérek. Azért én azt mondom, hogy a vér nem válik vízzé. Ezt megerősítendő belinkelem a talán legsikeresebb muzsikáját:

Kedvenc trióm a Tom Stormy Trio!

A 2000-es évek elején figyeltem fel egy lüktető, rock and rollhoz hasonlító, elképesztően magával ragadó zenei stílusra, amit hallgatva egyszerűen nem tudtam egy helyben megmaradni. Volt egy zenekar Siófokon a Diner M nevű étterem előtt, amelynek köszönhetően ezt a szabad és lüktető zenét élőben is megcsodálhattam. Az szinte leírhatatlan élmény, amikor haverjaiddal sétálgatsz Siófokon a sétányon és egyszer csak valami olyan üti meg a füledet, amitől minden jókedved kiül az arcodra, erővel teli leszel és nem bírsz megállni, folyamatosan jár a lábad és csodálod a zenészeket. Ezek a zenészek akkor a Mystery Gang tagjai voltak és rockabilly-t (persze később megtudtam, mikor már kicsit jobban beleártottam magam az effajta zenébe, hogy csak többek között rockabilly-t) játszottak. Fácán, Singer és Egri Péter alkották akkor a Mystery Gang Rockabilly Trio-t. Ez a koncert 2003-2004 környékén lehetett, ettől kezdve követem figyelemmel a stílust. Jó pár számomra fantasztikus élményt adó Mystery Gang koncerten túl arra lettem figyelmes, hogy kissé hiányzik a változatosság, így továbbléptem és másfele is kezdtem keresni a felszabadultságot adó muzsikát.

2009-ben aztán jött az örömhír: megalakult a Tom Stormy Trio. Fácán 2007-ben kilépett a Mystery Gang-ből és megalapította a Tom Stormy Trio nevű formációt, akik olyan erős lemezzel és zenével kezdtek, hogy én már nem is tudom hova lehet innen továbbmenni. Leírhatatlan élményt nyújt minden track az első albumon, a Respect for the '50s-en. Közben az évek alatt persze hallgattam más magyar rockabilly előadókat is, de számomra nem tudtak hasonlót nyújtani, mint a Mystery Gang. Mígnem jött Fácán és a Tom Stormy Trio, akik teljesen lehengereltek. Nemhogy megközelítették, de számomra túl is szárnyalták az eddigi mércémet. Zeneibb, autentikusabb, egyszerűen csodálatos. Csak a rend kedvéért: dob - Tom Stormy; bőgő - Buddy Benkey; ének,gitár - Long Tall Sonny. Na igen, Sonny. Ő egy új világot nyitott meg a számomra (korábban írtam is már róla). Az általam Ray Charles, Bobby Darin, James Brown stb - és még sorolhatnám a különbözőbbnél különbözőbb megközelítéseket - által imádott 50-es évek zenéje kicsit más, kicsit újabb, de szintén fantasztikus élményt nyújtó formában köszön vissza az ő előadásában. Country, blues, rhythm'n'blues, rockabilly, teljesen mindegy, ő mindenben otthon van és mindegyikben olyat játszik, hogy leesik az állam. Sok más bandája mellett talán leghíresebb a Sonny and His Wild Cows, erősen ajánlott csekkolni.

Nagyon élménydús és eredeti produkcióra képes és kápráztat el nap, mint nap Fácánék állandó vendége Ryhthm Sophie. Sophie is énekel rockabillyt, bluest, r'n'b-t, bármit, ami 50-es évek. Na és hogy? Nincs rá szó. (Rá mondaná az új Hippolyt a lakájban Makács úr (Gáspár Sándor), hogy "én mondom annak valami hi-fi torony lehet ám a torkában!") De ezt félretéve, az nem hi-fi torony, hanem húsz 50-es években fénykorát élő énekesnő legjobb tudása. Ez a fajta közösség Magyarországon mind az előadókat, mind a rajongókat tekintve nagyon csekély létszámú, éppen ezért nagyjából mindenki ismeri a másikat (az előadók közül) és nem ritkán összeállnak egy-egy produkcióra, sessionre vagy jammelni. Akikre legutóbb figyeltem fel, ők a Naked Truckers Rockabilly Trio. A két Sophie-s Tom Stormy Trio klipben nem Sonny volt a gitáros, így rákerestem, hogy ki lehet ez a srác, aztán megtaláltam a Fall down on your knees c. számot és nem kellett tovább keresnem. Fox - dob, Mitch Farty - bőgő és Little G ének, gitár. Ők is nagyon erőset alkotnak és szépen gyarapítják a jobbnál jobb zenéik számát. Amit még mindenképpen érdemes a fent említett előadókon kívül meghallgatni, az a Petőfi rádió akusztik c. műsorában Szabó Tamás neve alatt futó session. Na az üt. Nem rockabilly ugyan, de főként 50-es évek és van ott Szabó Tamás, Fekete Jenő, Long Tall Sonny, Rhythm Sophie, Mezőfi István, Nemes Zoltán, Császári Gergő, Frenk, Szabó Gergő (Gordon Taylor néven bőgözik a Wild Cows-ban), Dániel Balázs.

Ami nagyon fontos: minden fentebb említett zenész, előadó, énekes munkáját nagyon sokra tartom és jó részük óriási élményekkel tett engem gazdagabbá. Szóval mindenkinek csak ajánlom őket!

Záróakkordként megmutatnám, hogy szól ugyanaz a zene két teljesen különböző felfogásban, aztán el lehet dönteni kinek melyik tetszik jobban. Íme a Ducktail Mystery Gang feldolgozásban:

És íme, hogy képzelte ezt el a Tom Stormy Trio:

Mindezek után mertem a címben található Mystery Ganges mondást kicsit átformálni (természetesen minden tisztelet mellett).

Felesleges "bölcselet"

Egyetemen tanulni (nappali képzésen), heti 35-40 órát dolgozni és mellette versenyszerűen kempozni (plusz nagyon hobby-szinten zenélni) elég nehéz dolog egyszerre. Az embernek folyamatosan hiányérzete van, hogy valamely téren nem hozza ki a maximumot és nem nyújtja az adott helyzetben a legjobbat. De valahogy mégis elbírja a terhet. 18-19 évesen, amikor a középiskolai diákból nappalis egyetemista lesz állandóan az egyetem nehézségeire meg a sok tanulásra panaszkodik. Az a legszebb, hogy az ember el is hiszi, hogy neki milyen nehéz dolga van. Aztán szépen, lassan közbejön más egyéb igen sok időt igénylő tevékenység és még mindig tud élni az ember, bár sokkal nehezebb, alig van szabadidő, de mégis működik. Ezért nevetnivalók azok az egyetemisták, akik siránkoznak, hogy nincs idejük semmire és mennyire elfoglaltak az egyetem miatt. Mindenkinek azt tudom javasolni, hogy élvezze ki, amíg megengedheti magának, hogy "csak" egyetemre jár.

"Ismeretlen harc elé nézek, de nem tudom még mit reméljek

Elborult elme, ide tartok, de meg kell vívnom ezt a harcot

Ismeretlen harc előtt állok, segítségül neked kiáltok

Te azonban átnézel rajtam, egyedül kell mentenem magam."

No worries!

Az alatt a két év alatt, ami alatt sikerült 1 egész postot elengednem azért történt velem érdekes dolog, ami mai napig nagy hatással van rám. Például, mint azt sokan tudják jártam Ausztráliában, ami életem legjobb utazása volt. Kezdhettem volna a jó öreg "G'day mate"-tel az írást, de az eléggé elcsépelt. Utazás konkrét részleteiről erőltetett lenne így fél év távlatából beszámolni, de azért egy-két érdekes dolgot nem árt ha tud a nagyérdemű...mármint az a 2(83451234 milllió) ember, aki olvassa ezt a blogot.

Imádom az angol nyelvet és ennek a gyakorlására volt lehetőségem Ausztráliában. Sőt az akcentusukkal is jobban megismerkedtem, mint itthon. Van abban valami gyönyörű, ahogy képzik a hangokat. Laza az egész, flegma, de mégis kedves. Pl a legkönnyebben megfogalmazható és észrevehető ismertetőjegy az "a" betű kiejtése. Ők a day szót, nem /dei/-nek ejtik, hanem /dai/-nak. Nem fektetnek hangsúlyt a szóvégi mássalhangzókra, nem is nagyon ejtik őket. A water pl /wo-daa/-nak ejtődik, de ezt valószínűleg sokkal könnyebben és szórakoztatóbban szemlélteti kedvenc ausztrál zenekarom, The Cat Empire Days like these c. száma. A linkhez szöveg is van, érdemes figyelni, mert látunk majd érdekes dolgokat ;)

Másik nagyon jó dolog a beszéddel kapcsolatban, hogy a szóhasználatuk, a kifejezésmódjuk is tükrözi a "freedom" életérzést, mindenki segít a másiknak (ÉS TÉNYLEG!!!) és kedvesen közelednek egymáshoz az emberek. Iszonyat segítőkészek. Egyszer, amikor csak azt kérdeztem Sydneyben a metróban (illetve inkább vonat, ami néha a földalatt is megy), hogy melyik megálló következik (mert nem voltam benne biztos, hogy jó irányba megyünk:D) 20 másodpercen belül az egész metrókocsi nekünk segített. Na de hogy a szóhasználatnak mi köze ehhez? Ha azt mondod Sydneytől Brisbane-n át Cairns-ig, hogy "Thank you", az emberek azt fogják válaszolni, hogy "No worries". Mennyire kifejező, hogy lazán egy nincs gáz-t tolnak a köszönöm válaszaként. Ne aggódj, haver, ne stresszelj, nyugodtság van, az csak természetes, hogy nálunk lakhatsz nyolcadmagaddal a házunkban tök ingyen és vacsorát meg reggelit is adunk, No worries! :)

Hirtelen még ami nagyon tetszett a szóhasználattal kapcsolatban, hogy a "brekkie" szó annyira használatos, hogy a McDonald's-ban sem breakfast-t adnak, hanem "brekkie"-t. Tapasztalataim alapján laza, nem stresszes, de mégis kedves.

It ain't right

Akár igaz a cím, akár nem folytatnom kell a blogomat. Több, mint egy év után azért ragadtam billentyűzetet, (helytálló lenne ez, ha nem napi 10-12 órában egy monitor előtt görnyedve rögzítenék adatokat) mert tegnap sikerült végre eljutnom egy koncertre, ami pont azt adta nekem, amit vártam tőle. Lehengerelt, minden pillanatát élveztem, iszonyatosan jól éreztem magam, életem egyik legjobb koncertje volt. Mindezt pedig öt fiatalembernek köszönhettem, név szerint: K. C. Brown - szájharmonika, Crazy Benny - zongora, Gordon Taylor - bőgő, Little Tommy - dob, Long Tall Sonny - ének, gitár, akik így együtt a fantasztikus Sonny and his Wild Cows. Aki esetleg nem tudná (és sajnos sokan vannak) ők Magyarország egyik legelismertebb (nem ismert, elismert!) 40-50-es évek amerikájának zenei világát megörökítő bandája. Játszanak ők bluest, rhythm'n'bluest, early rockabillyt, countryt és még sorolhatnám. Az a hangulat, amit tegnap este teremtettek nem sok mindenhez fogható, óriási élmény. A profizmus, a hangulat elképesztő. Egy baj volt és az elég nagy, mégpedig az, hogy 22:00-ra kiírt kezdés pillanatában kb 20-30 ember lézengett a Roham Bár (Bp., Vas utca-Bródy Sándor u. sarka) zenei színpada előtt, szomorú volt látni, hogy ilyen kevés embert érdekel az élőzene varázsa. Szomorú volt ez azért is, mert a város azért tele volt emberrel, akik "jobbnál jobb" szórakozóhelyekre mentek éppen. De az én élményem ettől sem lett kisebb, sőt ilyen családias hangulatban még közelebb éreztem magamhoz az egész hangulatot. Azért a szünet kezdetekor már 70%-os volt a táncparkett és aki ott volt az nem állt egy pillanatra sem, egyszerűen nem lehetett nem mozogni (azért nem használtam a táncolni szót, mert az kissé nagyképű lenne az én esetemben :D).

Amit még jó érzés volt látni, hogy ott volt a koncerten Rhythm Sophie és Little G. (Naked Truckers Trio) is, akik szintén hasonló zenei irányban mozognak és eljöttek szórakozni Sonnyékkal. Kis közösség ez itt Magyarországon, mind az előadókat, mind a közönséget tekintve, így az előadók igen sűrűn verbuválódnak közös formációkba.

Röviden: Sonny and his Wild Cows köszönöm szépen!

Végül egy kis ízelítő abból, mit köszönök:

Final countdown

Igen-igen az óriási érdeklődésre való tekintettel (valójában arra, hogy újra lesz számítógépem :)) egy-két héten belül folytatom a blogomat. Az eddigi átmeneti és ideiglenes megoldások után végre úgy tűnik, hogy lesz biztos pont és hely az életemben, tehát rendszer szerint tudok élni. Ennek a rendszernek a része a blogom is. Ismét 100 meg 100 ezren olvashatják, hogy milyen dolgokról mi jut eszembe és, hogy mik történnek velem manapság. Szükség volt erre azért is, mert a különböző internetes szolgáltatók, domainnév- és tárhelygazdák naponta írtak emaileket nekem, hogy a rajongóim fenyegető leveleket küldözgetnek, tömegesen tüntetnek a székházaik előtt és azt rebesgetik, hogy betiltatják a szolgáltatási jogukat, amennyiben a kedvenc termékük nem kerül vissza a virtuális polcokra, úgyhogy megsajnáltam a szolgáltatókat és az első ilyen gyilkossági kísérlet után egy potom 300.000 dollár/bejegyzéses szerződés keretében folytatom a blogot. Azt a blogot, aminek segítségével megtudhatjátok, hogy hova lettek Nemecsek üveggolyói és miért lopták el Máriusz öccsének a porcelángombos Lewis-ingét. Úgyhogy hölgyek-urak már nem kell sokat várni, nemsokára megkapjátok a heti morfiumot.

Sea green, see blue

Már írtam egyszer, hogy az élet egy puzzle és most megint összeraktam egy darabot. Ugyebár van ez az "awesome" sorozat, a How I met your mother. Na elég régóta keresem a 2. évad 22-ik részének zárózenéjét, mert valamiért nagyon tetszik. Tegnap végre, mikor már sokadszorra beírtam google-be azokat a szavakat, amiket értettem a dalból (ami egyébként nem volt egyszerű, mert végig beszéltek a szereplők közben :D) megtaláltam a muzsikát. Ez pedig Jaymay - Sea green, see blue című száma. Hogy bárki hozzáférhessen: tessék!

Chameleon

Még áprilisban fejünkbe vettük Oroszlánnal, hogy ezen a nyáron feltérképezzük Budapest élőzenei életét. Első állomásunk most kedden a Dürer-kert volt, ahol egy "Live jazz meets turntable beats" névre keresztelt stílust felvonultató kvartett játszott. Volt ott hegedű, billentyű, dj, meg ami szem-szájnak ingere, például biciklitároló. Ez utóbbi persze nem a színpadon. Szóval miközben konstatáltuk Oroszlánnal, hogy itt igazából nem jazzről lesz szó, hanem eleinte magyar népzenéről, majd funkról, na akkor megszólalt a szinti basszer effektjén a híres jazz standard      _tőrő^rö-rö-_tö-tö       _tőrő^rö-^rö-tö-^tö. Na igen ott a koncerten sajnos még csak ennyit tudtam róla én is, meg hogy már számtalanszor hallottam a fúvószenekari próbáim szünetében a harsonák és a később beszálló trombiták előadásában. Ma azonban tanult harsonás barátom Oláh Gábor felnyitotta a szemem és tudatlanságomért magamtól kérek elnézést, hogy jazz-szerető embernek vallva magam, nem tudtam, hogy ez Herbie Hancock Chameleonja. Szóval ott is szólt a Chameleon, ami nosztalgikus, régi zenekaros élményeket is felelevenített bennem, meg amúgy is tetszik, úgyhogy ez mindenképp pozitívum volt a koncertben, egyébként inkább funkys volt maga a koncert, nem jazzes. Szóval a Chameleont nem hagyhattam szó nélkül, aki csak teheti hallgassa meg: http://www.youtube.com/watch?v=9SYDO3YE2AI

So hard to say goodbye

Ez a cím nem az egyetemi tanulmányaimnak szól reményeim szerint, ugyanis már csak a mikroökonómiai akadályokat kell átlépnem és elégedetten dőlhetek hátra tavaszi félévem eredményének tükrében.

A cím egész másról szól: egyik kedvenc filmem (szinkronszempontból is, de az első szinkronnal Kránitz-Sörös-Mányai), a Halálos Fegyver 3. Nem az az újság, hogy kisiskolásként a rabjává tett ez a film, csak ezután néztem meg az előző részeit (akkor még nem volt negyedik). Szóval nem csak a film tetszik nagyon, de a hozzá választott zenék is. Ezek közül mostanában a hozzám nem igazán legközelebb álló Boyz 2 Men - So hard to say goodbye to yesterday c. száma foglalkoztat. Nagyon tetszik, összhang, egyszerűség, de ugyanakkor nehézség elegye ez a zene.

Ajánlom mindenkinek:http://www.youtube.com/watch?v=uzjdiDasLkk

P.S.: Meghökkenve tapasztaltam, hogy ez egy G.C. Cameron feldolgozás 1975-ből. http://www.youtube.com/watch?v=sUDVj7qPqRE

SZNS karakterek: Barney Stinson

Egyre több embernek jut eszébe arról a kifejezésről, hogy Legen-wait for it-dary egy jelenleg is futó sitcom, mégpedig a How I met your mother. Azon belül is a Neil Patrick Harris által megformált Barney Stinson. Az öt főszereplő közül Barney a legbeképzeltebb, leginkább nőket kihasználó, legutálatosabb, a házasságot leginkább megvető és legtöbb galibát okozó karakter. A néző számára azonban az összes rossz tulajdonsága szimpatikussá válik, mivel minden megmozdulása bő humorral van átitatva. Itt most nem arra gondolok, hogy állandóan elesik a saját lábába és disznó vicceket mesél. Barney egyik fő jellemzője, hogy mindenre, főleg, ami csajozással kapcsolatos, van valamilyen szabálya, törvénye, esetleg szabálykönyve (pl.: Bro' code). Egyetlen olyan lány sincs az életében, aki egyszeri (na jó, néha talán 2-3 alkalmas) szexnél jobban érdekelné. Külön albumban vezeti az általa "meghódított" lányok profilját képekkel együtt. Fő meggyőződése, hogy ő és Ted bro'-k, egymás wingman-jei (most hirtelen csak a szárnysegéd ugrik be) és segítik egymást csajozni. Ezt azonban csak Barney veszi komolyan, ő akarja mindenáron megtanítani Ted-et az életre, a nőfelszedésre és a saját törvényeire, életstílusára, hogy egy napon majdnem olyan király (awesome) legyen, mint Barney. Jelleme mögött egy fiatalkori szerelmi csalódás lapul, ugyanis az első szerelme elhagyta őt egy öltönyös gazdag ember kedvéért, aminek következtében aztán megszületett Barney Stinson mostani énje.

Főbb jellemzői: -ha mesél egy történetet, azzal mindenképpen a saját nagyságát, királyságát (awesomeness) bizonyítja, igen sűrűn jelentősen átírja a sztorit emiatt, -lányokat a legkülönfélébb hazugságokkal tud elcsábítani, pl: másnap indul az űrbe, másnap indul háborúzni a hazájáért, égő autóból, házból mentett ki embereket, de neki ez egyáltalán nem nagy dolog, -ha valamilyen szituációtól sokat vár, a következőt mondja: legen - wait for it - dary, -valamint ami még szintén fontos, tulajdonképpen bármilyen "high five"-ot, bármilyen helyzetben képes eladni, pl: high five, relapse high five, self five, freeze frame five, hypotetical high five, phone five, self five, solemn low five, -"suit up", elképzelései szerint csak öltönyben lehet mutatkozni mindenhol, kivéve temetésen, mert számára az öltöny az öröm kifejezőeszköze, így temetésre olyan ruhában megy, amit nem szokott hordani (kb mackónadrág)

Egy két video, hogy megismerjük őt: legen wait for it dary, relapse five, nincs név, csak video

Alagút vége

Magyar bajnok

Vasárnap

Matematika

A matematika biztos egy nagyon szép témakör, sokak számára nagyon érdekes, de engem már több, mint 1 napja az infarktus közelében táncoltat. Ugyanis ma délben ZH-zom belőle, gyakorlok, mint a gép, de mindig akad olyan feladat, amit nem tudok megcsinálni. Ez roppant bosszantó, megőrjít. Ha véletlenül átvészelem ezt a matek-kurzust, nem fogom visszasírni az integrálást, legyen az határozatlan, határozott avagy improprius éppen. Felrobban az agyam, de csinálom. Délben a ZH után jelentkezem, hogy hogy sikerült, remélem az sokkal, de sokkal jobb hangulatban fog telni.

Maga a zenekar én vagyok - Bíró Zoltán

20 év. Ennyi telt el, mióta Bíró Zoltán hivatalosan megalapította a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekart. A tegnapi nappal azonban valami véget ért. A zenekar menni fog tovább, nem áll le, Kovács Tamás karmester viszi tovább a pálcát, de mégis minden más lesz. Nem lesznek a külföldi utak, ahol ha jól játszottunk aznap, azért vigadoztunk éjszaka, ha nem akkor azért. Nem lesznek Zoli bá: "maga a zenekar én vagyok" meg "jóóóvan gyerekek, Dallas!" (Olaszországban egy templomi koncerten kissé tintásan), nem állunk meg többet a busszal, hogy szeretett karnagyunk előző éjszakából származó gyomorbántalmait enyhíthesse az út szélén. Nem lesz többet Lőrincből Attila, Andrásból Balázs, Gergőből Gábor meg Zoli, viszont nem fog újabb több száz komoly- és könnyűzenei művet megtanítani és levezényelni sem. Mindezt azért írtam, mert Bíró, Zé, Zoli, Zoli bá, Zoli bácsi, az öreg, Tito tegnap letette a pálcát. Nem fog többet vezényelni. Akárígy, akárúgy visszagondolva erre a 12 évre (mert én 1996 őszén-telén kerültem a zenekarba), óriási élményekkel gazdagodtam és nagyon örülök, hogy ebben a zenekarban játszhattam és, hogy Bíró Zoltán keze alatt tehettem ezt. Igaz, hogy a zenekarban valószínüleg ezentúl is fogok játszani, de mint említettem ez más lesz már.

Pincerész